Fejlesztőházunk és a hozzá kapcsolódó alapítványunk, hosszas gondolkodás és tervezgetés után, 2022-ben kezdte meg működését Ráckevén. Talán magunk sem gondoltuk, hogy kevesebb, mint két év alatt, ekkora utat járhatunk be!
Azért hívtuk életre a Kettőspont Fejlesztőházat és a Szupernova Gyermekekért Alapítványt, mert munkánk során egyre inkább láttuk, hogy ebben a régióban milyen nagymértékű problémát jelent a szakember hiány, a gyermekek sajátos nevelési igényének ellátása. A családok magukra maradtak a nehézségeikkel, nem volt kihez fordulniuk, nem volt kitől segítséget kérniük.
Támogatást, komplex fejlesztést tudunk biztosítani azoknak, akik tanulási, viselkedési zavarokkal küszködnek (SNI, ADHD, diszlexia, diszgráfia). A gyermek jobban fog teljesíteni az iskolában, könnyebben megérti a feladatokat, tanulási nehézségei oldódnak, magabiztosabb lesz. Mindegyik terápia és foglalkozás hozzásegíti a gyermekeket ahhoz, hogy minél könnyebben alkalmazkodjanak és boldogabbak legyen az életben. Hétvégenként vagy szünidőben, tematikus programokkal, napközis táborokkal, zsúrokkal várjuk szeretettel az érdeklődőket.
Kettős Pont. Közös pont, közös út.
Tanítóképző főiskolán, majd az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia karán szereztem meg diplomáimat. Tudásomat bővítve végeztem és sajátítottam el a TSMT-terapeutai és az autizmussal élő gyermekek fejlesztése képzéseket.
Több mint 25 éve foglalkozom halmozottan súlyos sérült, mozgásban, tanulásban akadályozott, részképesség zavaros, autizmussal élő, viselkedészavaros gyermekekkel. Dolgoztam vezetőként speciális iskolában, Habilitációs Intézetben, illetve egyéni terapeutaként. Tevékenységeim közé tartoznak a mozgásfejlesztés, kognitív funkciók fejlesztése, különböző műveltségtartalomra épülő tanulási folyamatok, játékos drámafoglalkozások tervezése és megvalósítása.
Független szakértőként óvodás és iskoláskorú gyermekek diagnosztikáját végzem. Ennél fogva, kapcsolatot tartok Pedagógiai Szakszolgálatokkal, Szakértői Bizottságokkal és minden olyan szakemberrel, akik a gyermekek és családjaik komplex megsegítésében közreműködnek.
2017-ben végeztem logopédus-gyógypedagógusként a Szegedi Tudományegyetemen. Ismereteimet szakmai képzéseken és tanfolyamokon igyekszem folyamatosan bővíteni, hogy minél alaposabban és sokrétűbben tudjam ellátni a rám bízott gyerekeket.
Dolgoztam óvodákban, iskolában, foglalkoztam korai fejlesztéssel és sajátos nevelési igényű gyermekekkel.
Tevékenységeim közé tartozik az artikulációs (pösze) terápia, a beszédindítás, a beszédészlelés és beszédmegértés terápiája, nyelvi fejlesztés, diszlexia-diszgráfia terápia.
Munkámat a legnagyobb odafigyeléssel és szeretettel végzem. A fejlesztő foglalkozások játékos módszerekkel, a gyermekekhez igazodva, egyénre szabottan zajlanak.
Paskó Kata vagyok, 2014 óta foglalkozom, képzett BEMER terapeutaként a készülék alkalmazásával és használatával. A BEMER bizonyítottan hatásos a mozgásszervi problémákkal, tanulási – és koncentrációs zavarokkal, vagy ADHD-val küzdő gyermekek esetében is.
A BEMER terápia „varázsa” abban rejlik, hogy alapja egy periodikusan ismétlődő, hangfrekvenciás rezgésen alapuló kezelés, melynek segítségével a szervezet keringése és mikro keringése az optimális szintre hozható.
A mindennapi stressz és a hajszolt életmód miatt kialakult érrendszeri beszűkülések és elzáródások megelőzése és kezelése a felnőtt lakosság körében is egyre népszerűbbé teszi az egyszerűen használható és mellékhatásoktól mentes készüléket.
2020-tól dolgozom speciális igényű gyerekekkel, és gyógypedagógiai asszisztens végzettséget szereztem. Munkám során a mozgás-és beszédterápia fejlesztése mellett az Asperger szindrómás és viselkedészavaros gyerekeknél is eredményesen ötvöztem a BEMER kezeléseket a hagyományos módszerekkel.
2005-ben szereztem meg óvodapedagógusi diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szakmai fejlődésem fontos mérföldköve volt a pedagógus szakvizsga (2016, Kecskeméti Főiskola – fejlesztő és differenciáló pedagógia), valamint a sikeres minősítő vizsga 2017-ben.
2022-ben a Szegedi Tudományegyetemen közoktatásvezetői diplomát szereztem, amely vezetői kompetenciákkal gazdagította a tudásomat. Munkám során mindig a gyermekek sokoldalú fejlesztését tartottam szem előtt. Ennek érdekében számos szakmai továbbképzésen és konferencián vettem részt, többek között Komplex mozgásterápia, autizmus inkluzív nevelése, mentálhigiéné pedagógusoknak, valamint egészséges életmód és játékos testnevelés óvodás korban témakörökben. Rendszeres résztvevője vagyok országos szakmai napoknak és konferenciáknak, mert hiszem, hogy a folyamatos fejlődés elengedhetetlen a gyermekek hatékony támogatásához.
2025-ben Alapozó Mozgásfejlesztő is lettem. Az alapozó fejlesztés során játékos mozgás- és figyelemfejlesztő feladatokkal segítem a gyermekeket abban, hogy könnyebben boldoguljanak az óvodai és iskolai mindennapokban. A foglalkozások célja, hogy erősödjön a koncentráció, a mozgáskoordináció és a tanulási képességek alapja. Hiszem, hogy minden gyermek egyedi, ezért a fejlesztést mindig szeretetteljes, biztonságos légkörben, sok biztatással és türelemmel végzem – hogy a kicsik önbizalommal és örömmel fedezhessék fel a bennük rejlő lehetőségeket.
2019-ben végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakán, és még ebben az évben el is helyezkedtem egy általános iskola felső tagozatos tanáraként. Angol nyelvet és magyar irodalmat, illetve nyelvtant tanítok már negyedik éve. A munka lassan hivatássá nőtte ki magát, és szeretném elérni azt, hogy példát mutatva minél több gyermek kezdjen el szeretni tanulni.
Elsődleges célom az, hogy a gyerekekkel megszerettessem és megértessem az adott tantárgyakat és tananyagokat, és a tanulásuk közben minél több sikerélményben részesüljenek.
A nyelv – legyen az angol vagy magyar – az egyik legfontosabb kifejező eszközünk, ezért tartom fontosnak azt, hogy minél pontosabban és élesebben tudjuk használni, amit már gyerekkorban is hasznos tudatosan fejleszteni. Egyéni és csoportos foglalkozásnál is fő szempont számomra, hogy bevonjam a gyerekek érdeklődés körét, így ismerősnek érezhetik majd az ismeretlen dolgokat is.
Egyéni és csoportos foglalkozásokat is tartok, ahol szeretek mindig megfelelni az adott kihívásoknak.
2019-ben végeztem az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán, logopédia és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányokon. A végzést követően rögtön elhelyezkedtem, elsősorban óvodáskorú gyermekek logopédiai terápiájával kezdtem el foglalkozni, mind az alapellátásban, mind pedig sajátos nevelési igényű gyermekek megsegítésében.
Fő területemnek a komplex nyelvi fejlesztést tartom, amely során az anyanyelvi képességeket, a kifejezőkészséget, a szókincset építem játékos formában. Emellett sokat foglalkozom beszédindítással, a helyes artikuláció kialakításával, a beszédészlelés- és beszédértés fejlesztésével.
Hiszem, hogy ha a gyermek jól érzi magát a foglalkozásokon, akkor otthon is szívesebben gyakorol. Logopédiai munkámban elengedhetetlennek tartom az egyéni figyelmet, a személyre szabott, egyéniséghez igazodó óraszervezést. Változatos feladatokkal, érdekes eszközökkel igyekszem elérni, hogy a rám bízott gyerekek a lehető leghatékonyabban, mégis játszva fejlődjenek.
2005-ben végeztem a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Karán óvodapedagógusként. Fontosnak tartom önmagam folyamatos fejlesztését, képzését, így 2015-ben az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán német nemzetiségi óvodapedagógusi diplomát szereztem. 2022-ben pedig a Kodolányi János Egyetemen jártam ahol közoktatás vezetői és pedagógusi szakvizsga végzettségre tettem szert.
Pedagógusként kiemelt figyelmet fordítok a gyermekek fejlődésére, az egészséges életmód, a mozgás fejlesztésére. A gyermekek mindig az első helyen állnak nevelői munkám során.
Saját gerincferdülésből adódó problémáim is rávilágítottak arra, milyen lényeges a mozgás és annak fejlesztése a gyermekek számára. E célból képeztem magam, hogy segíthessek a helyes testtartásuk és gerincük egészségének megőrzésében. Idén tavasszal gyermekjóga oktatói végzettséget szereztem. Az így megszerzett tudásom segítségével, szeretném játékos formában megismertetni a gyerekeket a jóga alapjaival, ezzel támogatva mozgásuk és helyes testtartásuk javítását, valamint a gerincproblémák megelőzését. Ezenkívül a jogának más pozitív hatása is van, mint például az önbizalom fejlesztése, félelem-szorongás leküzdése, segít megnyugtatni, ellazítani testünket-lelkünket egyaránt.
Bízom benne, hogy a gyerekekkel együtt, egy boldog és egészséges fejlődési utat tudunk bejárni!
Szeretnénk, ha a 2026/2027-ös nevelési évben már egy szép és otthonos, minden igényt kielégítő, a gyermekek fejlődését, képességeik kibontakoztatását maximálisan támogató, új óvodában várhatnánk a kicsiket, ahol autizmussal élő gyermekek részleges integrációja valósulhat meg tipikus fejlődésmenetű gyermekek mellett.
A városvezetéstől szakszerű jogi és adminisztratív, valamint infrastrukturális támogatást kapunk.
Egy ilyen projekt megvalósítása azonban komoly költségekkel jár, amit jelenleg sem a Ráckevei Önkormányzat, sem az alapítvány nem képes teljes mértékben önállóan vállalni.
Ezért kérünk most segítséget!
Kérjük, támogassa Ön is a munkánkat, álljon egy innovatív, jó úgy mögé!
Ha Ön, vagy vállalkozása szívesen lenne a Kettőspont Fejlesztőház és Szupernova Gyermekekért Alapítvány szponzora, vagy udvari játékok gyártásával foglalkozó vállalkozó, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, vagy felajánlását az alábbi bankszámlaszámra is eljuttathatja:
Szupernova Gyermekekért Alapítvány/Székhely: 2300 Ráckeve, Árpád u. 3.
Bankszámlaszám: K&H Bank: (HU38) 10402300 – 50527069 – 53871002
Fejlesztőházunk és a hozzá kapcsolódó alapítványunk, hosszas gondolkodás és tervezgetés után, 2022-ben kezdte meg működését Ráckevén. Talán magunk sem gondoltuk, hogy kevesebb, mint két év alatt, ekkora utat járhatunk be! Azért hívtuk életre a Kettőspont Fejlesztőházat és a Szupernova Gyermekekért Alapítványt, mert munkánk során egyre inkább láttuk, hogy ebben a régióban milyen nagymértékű problémát jelent a szakember hiány, a gyermekek sajátos nevelési igényének ellátása. Mivel a környéken lévő szakemberek nagyon leterheltek voltak, és továbbta is azok, a családok magukra maradtak a nehézségeikkel, nem volt kihez fordulniuk, nem volt kitől segítséget kérniük.
Alapítványunk a tanulásban, fejlődésben támogatásra szoruló pszichésen sérült, értelmi-és beszéd fogyatékos, mozgássérült és autista gyermekeken és családjaikon kíván segíteni. Ezen belül is kiemelt figyelmet fordítunk a magasan funkcionáló autistákra, illetve a spektrum másik végén elhelyezkedő súlyos autista gyermekekre. Támogató környezetet és fejlődési lehetőséget, képzést biztosítunk ezeknek a gyerekeknek.
Az elmúlt időszakban, a fejlesztőház megszületése óta, döbbenten tapasztaltuk, hogy a saját becsléseinket is magasan meghaladta a fejlesztésre, segítségre, támogatásra szoruló gyermekek és felnőttek száma.
Indulásunkkor az volt a legfőbb célkitűzésünk, hogy a hozzánk érkező és minket választó családok, egy helyen, komplexen, minden területre kiterjedően kaphassák meg azt a speciális segítséget, amire szükségük van. Ennek a holisztikus, vagyis mindent átfogó szemléletnek a nyomán, mára büszkén mondhatjuk, hogy a Kettőspont Fejlesztőházban, egyaránt foglalkozunk autizmus specifikus fejlesztéssel, beilleszkedési és tanulási nehézségekkel, részképesség zavarokkal, logopédiával, mozgásfejlesztéssel, kineziológiával, pszichoterápiával, Bemer-terápiával és angol nyelvoktatással is.
Talán legnagyobb fókuszban az autizmussal érintett gyermekek specifikus gyógypedagógiai fejlesztése áll. A 2023/2024-es tanévben már három olyan kislétszámú tanulócsoportot működtetünk eredményesen, amiben autista gyermekek teljesíthetik tankötelezettségüket. Számukra a hagyományos iskolai körülmények nem teszik lehetővé a hatékony tanulást, így erre is megoldást kellett találnunk.
Emellett folyamatosan végezzük egészen a csecsemőkortól kezdve az autista gyermekek fejlesztését, szakköröket, tematikus foglalkozásokat szervezünk, és szabadidős élményekhez is juttatjuk a hozzánk járó gyermekeket. Célunk a szociális és kommunikációs, a szenzoros nehézségek leküzdése, valamint a tanulási és gondolkodási képességek fejlesztése, hogy ezekből a különleges gyermekekből önálló, életvezetésre képes munkájukban sikeres, elégedett és boldog autista felnőttek legyenek.
Azok a családok, ahová a vártnál korábban, vagy valamilyen idegrendszeri sérüléssel születik a gyermek, komplex segítségre szorulnak. Konduktív nevelési programunk egymásra épülő, fejlesztő módszerei hozzásegítik a sérült gyermekeket az esélyegyenlőséghez, képességeik és személyiségük kiteljesítéséhez.
A következő nagy vállalásunk, egy olyan óvoda létrehozása lesz, ahol autizmussal élő gyermekek részleges integrációja valósulhat meg tipikus fejlődésmenetű gyermekek mellett. Úgy tűnik, minden eddiginél nagyobb igény mutatkozik egy ilyen intézményre, ugyanis, bár Ráckeve Város Önkormányzata is nagyon szeretné megoldani az egyre nagyobb létszámban jelentkező autista óvodások szakszerű ellátását, mind infrastrukturális, mind személyi és tárgyi feltételek tekintetében akadályokba ütköztek. Az óvodai csoportlétszámok, a beilleszkedési és tanulási nehézséggel veszélyeztetett, illetve sajátos nevelési igényű gyermekek magas aránya, a pedagógusok hiánya, valamint az épületek belső tereinek kialakítása, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az autista gyermekek „problémaként” jelennek meg a rendszerben. Hisszük, hogy ennek nem kell és nem szabad így lennie! Az Önkormányzat és a Fejlesztőház szakmai kapcsolata eddig is nagyon jól működött. Ennek további mélyítésére alakult ki az a felvetés, hogy hozzunk létre egy olyan új óvodát, ahol az autizmussal érintett gyermekek csoportja időszakosan, tevékenységekhez kapcsolódóan, átjárást kap a tipikusan fejlődő gyermekek csoportjába. Kis létszámmal, gondosan kialakított, megnyugtató térben, magasszintű szakmai ismeretekkel, egymásra odafigyelve az autista gyermekek is képesek fejlődni. A tipikus fejlődésmenetű gyermekek ezalatt megtanulhatják az elfogadás, a segítőkészség, a törődés fontosságát. Úgy látjuk, hogy a szülőkkel, a városvezetéssel és reményeink szerint a Szupernova Gyermekekért Alapítvány jelenlegi és számos leendő támogatójával közösen, a Kettőspont Fejlesztőház csapata képes ezt létrehozni.
Szívügyünk, hogy olyan gyerekek is eljuthassanak az alapítványunk által létrehozott, illetve működtetett fejlesztőházba, akiknek a szülei szociálisan nehezebb helyzetben élnek.
Működési költségeinket, a fejlesztéseket, speciális eszközeinket, újonnan indított programjainkat pályázatokból és adományokból fogjuk tudni megvalósítani. Ha támogatni szeretnéd munkánkat kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy felajánlásodat az alábbi bankszámlaszámon is eljuttathatod: