Társas kapcsolatok kialakulása az óvodában

Az óvodáskorban megkezdődik az az alapvető emberi együttélési szokásokhoz kapcsolódó érzelmek kialakulása, melyeket a szocializáció folyamatában sajátít el a gyermek. Képessé válik együttérzésre, beleéli magát mások helyzetébe, kialakul az empátiás készsége.

A gyermek személyiségfejlődésében fontos szerepet tölt be az óvodai csoportja. A különböző és sokrétű tevékenységekben szerzett pozitív és negatív tapasztalatok hozzájárulnak ahhoz, hogy önmagáról differenciált kép alakuljon ki, tehát én-tudata formálásának egyik színtere az óvoda.

A társas kapcsolatok kialakulásának folyamata:

Eleinte a játék teremti meg a kapcsolatfelvétel alapját. Majd fokozatosan alakul ki a gyerekek közötti együttműködés a szociális kompetencia fejlődésével. Az egymással való játéknak is vannak szakaszai. Az első ezek közül a magányos játék, a gyerek a többiektől függetlenül egyedül játszik, nem avatkozik be a többiek játékába. A második szakaszban elkezd a gyermek kitekinteni ez a bámészkodó játék, a gyermek a többiek játékát figyeli, kérdez, javaslatokat tesz, de nem vesz részt a közös játéktevékenységben. A 3. szakaszban, a parallel játék során, a gyerekek ugyanazzal a játékkal játszanak, de egymástól függetlenül, egymás mellett és nem egymással. A negyedik szakaszban az asszociatív játék figyelhető meg, ekkor a gyerekek játékot adnak oda egymásnak és kérnek el, de magukban, közös cél nélkül játszanak. Az ötödik, legfejlettebb játék a kooperatív játék, amikor már együtt játsszák a játékot, a szerepeket és a tennivalókat felosztják, kitűzik a közös célt.

A gyermekek társas és érzelmi készségeinek fejlettsége épp oly fontos a sikeres iskolai teljesítményhez, mint a kognitív, értelmi fejlettség. Vannak olyan társas készségek, melyeket különösen fontos már óvodáskorban elsajátítani, hogy később könnyebb legyen az iskolába való beilleszkedés.

Az 5 legfontosabb társas készség óvodás korban

1. Megérteni a különbséget a jó és a rossz között, és megérteni, hogy a cselekedeteknek következményei vannak.
2. Szavakkal is kifejezni a szükségleteiket és érzelmeiket, és megérteni, hogy másoknak is vannak érzelmeik.
   A sikeres iskolai élethez elengedhetetlenül szükséges az, hogy a gyermekek megtanulják társas környezetben is helyesen kifejezni az érzéseiket. Óvodás korra a gyermeknek már képesnek kell lennie arra, hogy szavakkal is kifejezze, hogy hogyan érzi magát, esetleg mi bántja. Amennyiben ez még nehézséget okoz számára, és inkább más módon – például fizikai agresszióval, kiabálással vagy dobálással – mutatja ki érzéseit, számos nehézséggel szembesülhet később a csoporttársak, majd az osztálytársak között. Nem csupán azért, mert a környezetében lévő gyermekek így kisebb valószínűséggel értik meg az igényeit, hanem várhatóan az osztálytársakkal is adódhatnak társas nehézségeik, tehát nehezebben fognak barátokat találni, mint társaik. Fontos ezért, hogy megtanulják konstruktív módon kifejezni az érzelmeiket, és megtanulják megérteni és tisztelni mások érzelmeit is.
3. Megosztani, viszonozni és szépen beszélni, amikor más gyermekekkel játszanak.
   Hangsúlyosan ezek a legfontosabb készségek, melyeket már óvodás korban el kell sajátítaniuk, azért is, mert ezek a gyermekek iskolai teljesítményére is folyamatosan hatással vannak. Igazán ritka az olyan óvoda, ahol minden játékból jut elég valamennyi gyermeknek, így mielőbb meg kell tanulniuk megosztani a játékokat, eszközöket és a figyelmet is. Ehhez nekünk, szülőknek is türelmesnek kell lennünk, mert a gyermekek még csak most tanulják, hogy miként osszák meg tárgyaikat egymással udvariasan. Olykor akár több év is eltelhet, míg erre következetesen képessé válnak, amelyben rendkívül nagy szerepe van a szülői magyarázatnak és példamutatásnak.
4. Egyedül vagy más gyermekekkel felügyelet nélkül játszani.
   Ahogy a kisgyermekek idősebbé válnak, lassan több függetlenséget mutatnak, kevesebb és kevésbé közvetlen felügyeletet igényelnek a szabályok, normarendszer elsajátításával. Fontos az, hogy a gyermek már óvodás korban képes legyen arra, hogy egy feladatot úgy végezzen el, hogy nem szükséges folyamatosan emlékeztetni őt arra, hogy mi a teendője. Ahogy erre képessé válik, az iskolában sikeresebb lehet a független feladatvégzésben, és személyes teljesítménye is jobban fejlődik. Nem utolsó sorban pedig ez az önállósodó munkavégzés később az önszabályozó tanulás legfontosabb alapköve lesz.
5. Képes legyen önálló döntéseket hozni, kockázatot vállalni, miközben biztonságban érzi magát.
   Vannak olyan gyermekek, akik számára az óvoda akár egy ijesztő hely is lehet, mely folyamatos szorongással tölti el őket. Ezeknek a gyermekeknek később, az iskolában további nehézségei lehetnek, mert a szorongásuk megakadályozza őket abban, hogy új helyeket fedezzenek fel, új ötleteket és dolgokat próbáljanak ki. Pedig a gyermekkor éppen a próbálkozások helye és legfőbb ideje: felfedezni önnön korlátait és lehetőségeit, ennek itt és most van leginkább ideje az ember életében. A gyermeknek érezni kell, hogy az óvoda egy csodálatos hely, tele lehetőségekkel, játékkal, ahol mindig izgalmas új tevékenységet próbálhatnak ki. Ezért – amennyire lehetséges – segítsük a gyermekünket abban, hogy kialakuljon benne egy egészséges kíváncsiság, és nyitott legyen új dolgokat felfedezni. Ez sokat segítheti majd őt később, az iskolában is. Természetesen fontos, hogy ez a kíváncsiság együtt járjon a biztonság érzetével is – nem pusztán önmaga, hanem a többi gyermek szempontjából. Az ősbizalom a szülőben, a közösségben, önmagunk tetteiben és képességeiben olyan alapkő, ami ebben a korban adható át leginkább a gyermekeinknek.

A gyermek személyiségfejlődése nagyon összetett dolog, a szülők türelemmel, megértéssel és főként jó példával álljanak mindig a gyermek előtt.

Óvodapedagógusoknak ajánljuk, a Spiribuuu Jóbarátság az oviban c. Társaskészség-fejlesztő óvodai segédletét:

„Különösen ajánljuk ezt az óvodai csoportokra vagy kisiskolás osztályközösségekre kialakított foglalkozássorozatot, ahol nevelési célunk:

• összekovácsolni az új közösséget,
• együttműködő és barátságosabb csoportlégkört teremteni a már összeszokott gyermekcsoportban,
• a gorombaság és erőszakosság helyett, viselkedéses alternatívákat tanítani a közösségben előforduló konfliktusok kezelésére,
• a különbözőségekkel szembeni érzékenyítés, hogy az egymással kapcsolatos attitüdök pozitív irányba változzanak,
• és általánosságban olyan érzelmi és társas készségek fejlesztése, mint például empátia, tolerancia, kommunikációs készségek, önkontroll.”