Az úgynevezett korai autizmus esetében a legfeltűnőbb, legfájdalmasabb hogy a gyermekek kínosan kerülnek minden kontaktust és kommunikációt, úgy tűnhet, hogy semmiféle interakciót nem akarnak.
Nem gondolom, hogy ez akarás kérdése lenne, sokkal inkább egy képtelen állapot a kapcsolódásra. Mindez megfigyelhető akár már születésüktől fogva, de elképzelhető, hogy 18 hónapos korukig fejlődésük normál mederben folyik, mielőtt szinte teljes fordulatra kerül sor. Ez gyakran egy betegség, olykor oltáshoz köthető “lefagyás”. A szülők, akik keresik a megjelenő állapot okát, természetes, hogy belekapaszkodnak ezekbe az eseményekbe. Ezzel azonban hosszú időre téves úton haladnak a megoldást keresve. A betegségeknek nincs közük a korai autizmus kialakulásában. De több évtizedes kutatás után még mindig csak feltételezhető, hogy az oltások negatív hatással vannak az autizmussal élő gyermekekre.
Én azt tapasztalom, hogy legfeljebb csak mélyítik a tüneteket. Egyes esetekben valóban azt lehet látni, hogy még rohamosabb a visszaesés az oltásokat követően, a megkezdett beszéd visszaesik, gyakran a teljes némaságig. Egyes gyerekek a beszédet csak ismételgetésre tudják használni, valódi értelem nélkül. Sztereotip mozdulatok, minden szokatlan hatás kerülése, érzékelési, észlelési vagy ezek feldolgozási zavarai jelennek meg a korai autizmusban. Ezek a nehézségek komoly gátjai annak, hogy a környező világban kiismerjék magukat, ezért aztán ragaszkodnak a megszokotthoz, a begyakorolt rutinokhoz. Mindenre, ami váratlan, nem előrelátható sokkoltan, támadóa reagálhatnak. Egy-egy őket teljességben elfogadó személyhez képesek kapcsolódni, ami tűnhet úgy mintha egy elnyúló szeparációs szorongással lenne dolgunk.
Sajnos gyakori nézőpont, hogy a róluk kialakított képben az értelmi akadályozottság is megjelenik. Mivel eszköztelenek, illetve kapcsolódásaik nagymértékben gátoltak a tesztek nem mutatnak valós eredményt. Egyszerűbben fogalmazva a gyermekek autizmusa lefedi a valós értelmi képességeket. Önmaguk eltérő megtapasztalása, saját testérzésük mássága megakadályozza, hogy megfelelően tudják irányítani testrészeiket, érezzék a fájdalmat, a hideget-meleget.
Lutz Bayer így ír erről:
“El szeretném mondani azt is, hogy nem érzek életet a testemben, úgy tűnik, a testem érzése nélkül, buroktalanul, élettelenül át vagyok adva a halálnak.”
“Testem foglya vagyok, amely nem képes végrehajtania mozdultokat. Az autista sorsa a cselekvőképtelenségtől való eloldottság. Sokat segít az érintés és a zene a test cselekvőképessé tételében.”
